HTML

Ugocsa Nobilitas

A nemesek országának nemes sajtója. Kíméletlen őszinteség liberálnáci és nemzetikommunista tollakból. Komolyan.

Szent István

2008.12.09. 04:24 :: Kurtz ezredes

A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk a történelem jó arcainak bemutatását. Egész egyszerűen hihetetlen, hogy az a szárnyas háztömb-terminátor mennyire beindította olvasóink lelkesedését és indulatait, reméljük, a mai – hasonlóan véres – jó arc is elnyeri tetszésüket. Igyekszünk kategóriákra bontani a rovatot. Ma az Árpád-házi királyok közül mazsolázgattunk, így nem lehet kérdés, államalapító királyunk a soros.

Innen is csókoljuk azt a sok-sok megrögzött pacifistát, akik már Bomber Harrist is erősnek találták. Alapjában véve semmi bajunk a pacifizmussal, de be kell látni, hogy történelmi léptékekben nem vezet sehova. Például hová jutott volna Szent István, ha egész nap pogácsák meg ásványvizes üvegek mögött görnyed valami poshadt érdekegyeztető-tanácsban a sok hájfejű szakszervezetes zászlósúrral meg megyésispánnal? Sokkal többet ér az összes ilyen ballasztot negyedelve kitűzni a várfalra, aztán egyből nincs akkora „feszültség a társadalmi párbeszédben”. Pityu már csak azért is kiemelkedő a kis társaságból, mert az utána következő kora-Árpádkorban királynak lenni bizony nem volt ám egy eget rengető élmény.

A középkorszigorlat-szóbelin reszkető tarsolyos bölcsészek ezt úgy mondják szépen és tagolva, hogy a király itineráns életmódot folytatott, ami ugye azt jelentette, hogy állandóan utazgatott mindenféle érdekes és kevésbé érdekes helyre. Mielőtt elkezdenénk irigyelni, a látnivalókból természetesen semmit de semmit sem látott, hiszen egymás kötelező körbenyalása után egész nap olyan – magukat kurva fontosnak gondoló – okostónik pofázását kellett végigülnie, akiknek a mondandóját vagy már a kettővel előbbi helyen is hallotta, vagy annyira sablonos volt mind, hogy előre tudhatta az egészet. Ha végre valahára lezavarták a senkit sem érdeklő „komoly” részt, megindult az a mértéktelen zabálás, amiért valójában a sok potyaleső méltóztatott megjelenni. Körülötte mindenki – mint a disznó – habzsolta az elé kitolt ingyen moslékot, esetleg desszertként jött még valami fárasztó kultúrműsor, majd végre mehetett egy jót szunyálni. Másnap persze kezdődött az egész elölről.  Aki szerint ez irigylésre méltó, azt szívesen elküldenénk valami 3 hónapos tudományos konferencia-körútra. Ott szóról-szóra ugyanez a tényállás, kíváncsian várjuk, hányan élvezik majd.

 

 

 

Királyi törvénynap Fehérvárott, középkori miniatúra

 

 

 

 

 István sokkal szerencsésebb kor gyermeke volt. Bár mostanság reneszánszát éli az ősmagyar kultusz, azért lássuk be, ekkor bőven ideje volt már kihuzigálni azt a sok sztyeppei bódító útifüvet, ami  a Pecsora-parttól kezdve beakadt a küllők közé. Ő nem tökölt sokat, megtette. Utána már elég volt csak egyengetnie művét, és feltámadni. Naná, hogy – fiával együtt – szentté avatták. A mi rendszerváltáshoz szokott pofánk le van döbbenve azon, hogy a francba lehet egy évtizedben semmiből királyságot csinálni megyerendszerrel meg minden más kütyüvel, a nép nagy részét keresztény hitre téríteni – de annyira, hogy le kelljen járnia a lábát az éjjeli rengetegben, ha pogánykodni akar – pénzt veretni meg a jó ég tudja még mindent összehozni. Biztos nagyon kezdetleges társadalom volt az akkori, de most gondoljunk bele, ma bármelyiknek a tizedéért milyen palávert csapna itt mindenki! Oké, hogy nem kellett négyévente újrakoronáztatnia magát az embernek. Nyilván nem kellett ezért sámánokkal táncolni a nép előtt bugyuta kampánydalokra, utána meg nem kellett az öszödi susnyásban kiosztani püspöki kart, hogy aztán végül kisüljön, Koppány miatt nem lehet bevezetni a kereszténységet. De akkor is! Ez a fazon vagy korszakos zsenije volt népünknek, vagy ide a sikerességhez tényleg semmi de semmi demokrácia nem való, legalábbis a döntéshozatali szintet befolyásoló biztosan nem. Mi egyetlen tanulságot tudunk levonni, ami egy itteni újítónak Szentírás kéne legyen, az a pufók tyúk figyeljen, ha már hazajött a szavannáról vagy hol a fenében volt!

A magyar nép sikeres reformereinek van egy féltett titka. Mindegyik tudta, hogy ha tartós eredményt szeretne elérni, akkor egy dolgot kell figyelembe venni. Magyarország tényleg köztes állapot – jó ekkor még nem annyira, mint később – a keleti és nyugati világ között. Itt önmagában a szép szó meg a békés átmenet – Nyugat – eleve kudarcra van ítélve. A sikeresség kulcsa ezek mellett a kellő idejű és mértékű erő alkalmazása. Ha viszont túl sok erőt viszünk bele – Kelet – csak az ellenkezőjét érjük el vele. Maradt bármi is a túlságosan úriember II. József után? Nem zavarták Tokmakig azt a kopasz tervcsászárt, aki a Mezőföld közepén húzott fel egy acélművet és egyébként is mindenbe belekötött pár év alatt? A két véglet közötti langyos fosban tapicskoló figurákat már nem is említjük, mert annyira fölösleges lenne. Kik voltak azok a kellő hatalommal és bölcsességgel felvértezett emberek, akik megértették a lényeget és minden reformjuk elég faszán haladt?

Természetesen Szent István, Hunyadi Mátyás és Alexander Bach – nehogy ezen tessék már kiakadni, ez a szomorú igazság. Soroljon már fel valaki pár olyan dolgot, ami hármójuk művei közül még ma is áll! Hát nem teljesen egyértelmű, hogy toronymagasan István a Király? Ehhez képest kapott egy csatahajót (amit még az a végtelenül gyökér olasz flotta is el tudott süllyeszteni) egy nyúlfarknyi részt a Nagykörútból (amit még a mocskos komcsik sem mertek megpiszkálni) egy körmenetet (a Red Bull Air Race és a tűzijáték közé) egy Rockoperát (Varga Miklóssal a címszerepben) meg a tízezrest. Méltánytalanul alulértékelt figuránk.

 

1 komment

Címkék: történelem magyarország reform szent istván királyok árpád ház

A bejegyzés trackback címe:

https://ugocsa.blog.hu/api/trackback/id/tr6812481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mid-8 2008.12.09. 11:42:00

Még, hogy István! Ehh, összekapart egy államot? Hisz' a felét a pápának, másik felét meg valami német fószernak köszönheti... Aki itten istencsászár volt, az Lajos! Neem, nem az a buzi bajuszos, aki bokrok mögé búva próbált Mátyásként rendet teremteni, hanem a bankós, az a Kossuth! Na, az igen! Az csinált itten rendet, meg odavert annak a fránya monarchiának vagy minek. Tessék csak megnézni, mennyi minden kacatot neveztek el róla (tereket minden valamire méltó városban, utcákat, hajókat, pénzt (!), címert (!)) szóval róla miért hallgutnk, he ? Arról nem is beszélve, hogy szegény becsületes asztalosmestert is itten baszogatják, pedig mennyi szép bútort faragott, csinált ő..