HTML

Ugocsa Nobilitas

A nemesek országának nemes sajtója. Kíméletlen őszinteség liberálnáci és nemzetikommunista tollakból. Komolyan.

Gyűlölt ellenségeink; a macedónok

2008.12.15. 22:12 :: Kurtz ezredes

Bár majdnem a vesztünket okozta, úgy döntöttük folytatjuk ezt a méltán népszerű rovatot. Ideje volt már elsimítani a sok szerkesztőségi ellenségeskedést – politikusok figyelem! Jön a tuti módszerünk – így mindannyian bedobtunk a rabbink kalapjába egy cetlit, az általunk leggyökerebbnek tartott nép nevével. Hiszik vagy sem a kedves olvasók, kivétel nélkül mindegyiken a macedón állt.

Őszintén bevalljuk, nagyon kevés alkalom volt eddig pályafutásunk során, amikor utólag kissé erősnek éreztük sorainkat. Nem mintha a tótokra nem lenne teljesen igaz és érvekkel alátámasztott az a rengeteg ténymegállapításunk, de azért mégis. Tulajdonképpen ők nem csehek, lengyelek meg ruszinok csak nagyon hasonlítanak rájuk. Macedónia lakói azonban egytől-egyig bolgárul beszélő/főző/öltözködő/bicskázó/kecskéző bolgárok – vagy az esetleg a még náluk is több fokkal rosszabb albánok. Ezeket még csak-csak elnéznénk ennek a szerencsétlen népségnek, hiszen Kelet-Európában amúgy is teljesen kibogozhatatlan, hogy most ki-kicsoda. Szlovákia viszont legalább kitalálta magára ezt a Szlovákia izét. Magyarán minden államiságukhoz köthető jelképet pofátlanul lenyúltak valahonnan, de a saját nevükre azért mégsem a Pannonia-Superior kifejezést vélték legelfogadhatóbbnak. Az a csapat borostás bunyevác partizán, aki 1944-ben a területen bóklászva kitalálta, hogy a minden bizonnyal ismét Jugoszláviához kerülő tartománynak kéne valami hangzatos, ütős név, már nem volt ennyire visszafogott. Egy egészen kevés jóindulat még bennünk is van, így nem áruljuk el, hogy a területet addig Vardarnak hívták, de a nép egész egyszerűen csak mint Dél-Szerbia vagy Öreg-Szerbia emlegette. Nem sok szót vesztegetnénk múltjára. A jugoszláv rakétáról második fokozatként – 1991. szeptember 8-án – vált le. Ekkor még az ókori makedón zászlót viselve, amit azóta picit finomítottak. Aki egy kicsit is emlékszik erre a tagállam-kivállós procedúrára akkoriban, annak most biztos mosolyra derítettük arcát, aki nem, annak elmondjuk. Ilyenkor azok a vérivó rácok kiügyeskedték az utolsó csöppet a slivovicás butykosból, és valahogy kikászálódtak a városi laktanyájuk udvaráról, így fitogtatva „erejüket”. Végiggrasszáltak a T-72-esekkel a főutcán, aztán valami szaros, villamosokból meg deszkákból emelt torlasznál megakadtak és visszatakarodtak odújukba. Hamar belátták, hogy ideje elkotródni, és igyekeztek legalább némi kárt tenni egykori földjükön. A legtöbbször ez abból állt, hogy kidöntötték valami buszmegálló tábláját, és átmentek a lánctalpakkal pár ócska Jugón meg Zastaván. Ez minden kicsit is számító helyen kínosan ismétlődve lett előadva.

Macedónia nemcsak Európa legkevesebb évet maga mögött tudó országa (most a Románia – Moldova, alias Dr. Genya – Kicsién kapcsolatot nem vesszük figyelembe), hanem az ex-Jugoszlávia egyetlen olyan szeglete, amit ezek az ősköcsög szerbek is szó nélkül otthagytak. Arkan kapitány és mosdatlan cimborái rendre feldúlták a balkán összes valamirevaló, nem szerb többségű tartományát, a környékbeli antropológusoknak több évtizednyi biztos megélhetést garantálva. Erre a helyre valamiért magasról szartak. Egyetlen macedón falu férfilakosságát sem akarták befedni kohósalakkal, sőt még csak egy kibaszott mesterlövészt sem ültettek be a skopjei minaret tornyába, hogy onnan tizedelje a népet. Ez tökéletesen megmutatja a macedón lét értelmetlenségét.

Görög-macedón határmegállapító vegyesbizottság vitás kérdéseket tisztáz a Dorjan Tó környékén.

Előre kifogjuk a szelet az összes macedónbarát vitorlájából. Bárki is próbálná őket védeni, ez az ország annyira szánalmasan a világ vége, hogy eddig csak három dologgal tudta feltornászni magát a Népszabadság címlapjára. Egy 1963-as földrengéssel, ami az összes sárkunyhót ledöntötte, egy 2004-es légikatasztrófával, amikor az államelnökük nekinyalt valami ködös bosnyák zergefuttatónak, és ami mindennek az alja, idén NATO tagságuk megtorpedózásával. Igaz 2008 nem az az év volt, amikor az észak-atlanti igazságosztók boldog-boldogtalant bevettek volna a partyba, de azok a szerencsétlen kaukázusi kretének legalább háborúba keveredtek a ruszkikkal. Be kell látni, hogy pár trillió köbméter földgáz tényleg jelent némi befolyást még egy olyan hulladék népségnek is mint az orosz, Görögországra viszont egész egyszerűen nincs mentség. Macedóniát ugyanis rendre a világ egyik legröhejesebb népe bokáztatja – amikor szeretné felvetetni magát olyan szervezetekbe, amelyekben rajta kívül lassan a világ összes országa tag már – a görög. Ez a nép az, amelyiknek utolsó világpolitikailag jelentős tette, a Szalamiszi Csata volt, és az azóta eltelt 2500 évben mindössze az a szivaros idióta Churchill látott bennük valamit. Amikor megalakult Macedónia, neve miatt Görögországban akkora vihart kavart a dolog, hogy a sok kigombolt ingű szőrös bunkó elképzelhetetlen módon még a Szent Sziesztát meg a kávéházi backgammont is otthagyta, és gyújtogatva követelte idétlen kormányától, lépjen már valamit. Azóta a görögök ott szopatják a macedónokat, ahol tudják. Még a nevük elé is sikerült odaerőltetniük a FYR betűket, ami Former Yugoslav Republicot takar. Ezt annyira komolyan kell venni, hogy mindenhol ott van. Útlevél, ENSZ-székház, Olimpiai megnyitó, vébéselejtező, mindenhol. Egyszer komolyan fogunk valami cserediákot vagy takarítónőt onnan, és megnézzük, hogy bemondja-e a három betűt, mikor megkérdezzük származási helyét. Reméljük a mongoloknál nem találnak valami bazi nagy gáztározót, mert akkor esélyes, hogy nekünk is a Former Occupied Land by Mongols négyest kell majd hordozni a Hungary előtt.

 

Rövid értékítélet: Régebben legalább arra jó volt, hogy a jugók meg a görögök között is legyen hova hugyozni, ha letámolyog a turistacsorda a Neoplanról. A fapados járatok megjelenése óta egyszerűen nem is értjük, miért létezik még.

 

2 komment

Címkék: balkán jugoszlávia macedónok fyrom

A bejegyzés trackback címe:

https://ugocsa.blog.hu/api/trackback/id/tr45825109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Feketedisznóvágás1 2008.12.16. 20:38:09

Ezt miért nem teszik ki a zindex címlapra?:)
Ott a helye!

És tényleg, mi is ott álltunk meg visszafele pisilni először, útban visszafelé Szalonikiből.

Egyébként a macedónok nagy tette volt- vagyis a belső macedón forradalmi szervezeté- amikor is 1934-ben marseille-ban lepuffantotta egy terroristájuk Sándor jugó királyt, meg azt a hülye francia külügyért. :)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2008.12.17. 00:28:41

Drága illegaldisznókiller barátunk
Mi is hagytunk pár litert ezeknél a szerencsétlen lúzereknél. Örülünk, hogy tetszik, tessék szépen terjeszteni, küldeni a linket a haveroknak. Sokasodjunk, gyarapodjunk!