HTML

Ugocsa Nobilitas

A nemesek országának nemes sajtója. Kíméletlen őszinteség liberálnáci és nemzetikommunista tollakból. Komolyan.

Rendszerváltás 1.0

2009.01.06. 02:11 :: Kurtz ezredes

Felbuzdulva a Magyar Televízió rendszerváltó sorozatán, úgy gondoltuk itt az ideje, hogy az Ugocsa Nobilitas is elindítsa legújabb történelmi/közéleti elemzős sorozatát. Mivel mi 1989-ben még vígan a PEZ cukorkák tárazásával voltunk elfoglalva, igazán nem érhet az a vád – ami az MTV-t miazhogy nagyonis – hogy elfogultak lennénk ezekkel a várakozással oly teli esztendőkkel.

Az elmúlt két évtized sajnos magyarabb volt minden eddigi magyarnál. Döbbenetesen nyersen bizonyította minden nagy reményekkel teli honpolgárnak, hogy ami itt el tud romolni, az nemcsak egyszerűen elromlik. Tökéletesen haszontalanul vegetál, esetleg egyenesen megsemmisül, viszont úgy, hogy még nemlétében is komoly károkat okozhasson. Mivel cikksorozatunk elsősorban a fiatal búrákban igyekszik világosságot gyújtani, ezért nem sokat fogunk köntörfalazni. Ha a rendszerváltás utáni Magyarország számítógépes stratégiai játék lenne, senki nem várna a szokásos havi teszkós DVD-vásárlásig. Rég törli a picsába ezt a szart, hogy ne foglalja a helyet az Anabolic Gangbang 25 elől.

Meg lehet kérdezni a szülőket, nagyszülőket a kezdetekről. Szinte mind ugyanazt fogja mondani. Hihetetlen módon eljöttek azok az idők, amikről 10-20-30 évvel korábban még álmodni sem nagyon lehetett. Végre el lehetett zavarni azt a sok VOR-öltönyös, szolgalelkű kommunista bunkót, hogy helyüket független, ellenzéki, értelmiségi, konzervatív/liberális demokraták vegyék át, akik minden diktatórikus hajlamtól mentesen, valódi szabadságot és jólétet teremtenek sokat szenvedett népünknek. Az évek múlásával azonban ezek a szépreményű ifjak annyira elkúrtak mindent, hogy a magyar társadalom jelentős része ma vagy visszacsinálná az egészet, vagy akkor gondol rájuk, amikor a felhabzott híg székletét nézegeti a vécécsészében. Sorozatunk célja elemezni ennek a hatalmas bukásnak okait, állomásait, bűnöseit.

A „liberális rendszerváltó elit”

Valaha réges-régen egy messzi-messzi Népköztársaságban elkezdett formálódni egy erősen heterogén társaság, ahol mindenki világlátása és vérmérséklete szerint – sátorban pörköltözve, vagy szőrösen-szandálosan – elkezdte feszítgetni a Birodalom meglazult húrjait. Nagy szerencséjükre partner volt ebben a reformer birodalmi szárny, és az ország legnagyobb örömére nyilvánvalóvá vált, hogy nem kell itt szanaszét robbantani a Halálcsillagot, majd szépen lebontják azt békésen a felek. Nagyvonalúan nézzük most el, hogy nem is lennénk Magyarország, ha a két újdonsült jóbarát tudott volna egy icipici önmérsékletet tanúsítani, nem pedig pofátlanul lenyúlni minden hasznosíthatót a szerkezetből. A bűzösen bomló maradékot természetesen gátlástanul a nép orra alá tolták, hadd érezzen ő is valamit a rendszerváltásból.

Az öndefinició korlátlan szabadságának természetesen árnyoldalai is vannak. Az egyenmarxista évek után talán még érthető is volt a sok ropogós konzervatív és szabadelvű gondolkodó megjelenése, a hirtelen váltás azonban megviseli a szervezetet. Elitünk láthatóan erre volt a legkevésbé felkészülve és egyszerűen nem bírta letenni a heroinos fecskendőt. Valamennyi prominens közszereplő, aki ott sertepertélt a harmadik köztársaság születésénél, és azóta is többé-kevésbé a placcon van – Szűrös Mátyástól, Tamás Gáspár Miklóson és Csurka Istvánon át Orbán Viktorig – elképesztő tekergésekkel került a mai helyére. Komolyan mondjuk, ezekhez képest Horn Gyula maga az állandóság, hiszen 20 évig nagyjából ugyanazt a figurát hozta ebben az ide-oda csapódó politikai életben.  Ez a nagy generáció, ez a liberális rendszerváltó elit alapvetően 2 pártba tömörült: FIDESZ, SZDSZ. Ma őket vesézzük ki.

Fidesz

Várjuk a vécéillatosítót is!

Ha volt unásig ismételt közhelye a szocializmusnak, akkor az biztosan „a fiatalok majd rendbe hozzák, amit szüleik elrontottak” volt. Még aki teljesen belefásult ebbe a gigantikus baromságba, 89-90-ben az is szentül hitte, hogy ez a csapat farmeres-fülbevalós rocksztár beteljesíti végre a messianisztikus jövendölést. Elismerjük, hogy Orbán Viktor Nagy Imre temetéses beszéde, Deutsch prágai Canossa-járása és a rendszerváltó házibuli tényleg kelthette ezt az illúziót, de hamar be kellett látni, hogy a kényelmesen több 10-milliós tanácsi lakás a piciny család részére meg a székházsuskus ennek a bagázsnak is sokkal többet jelentett holmi megfoghatatlan tisztességnél. A szertelen fiatal évek elmúlásával előkerült a borotva, öltönyre cserélődött a farmering, a joint helyett pedig a rózsafüzér tekergett a konzervatív narancsos mancsokban, egyszóval a Fidesz ugyanúgy a piaci rés befoltozására ment rá, mint a méltán közkedvelt No Thanx együttes. Már ez is elég lenne lesajnáló legyintésünkhöz, de óvódásokat megszégyenítő hisztijük az utóbbi két elvesztett választás után inkább bicskanyitogató. Szánalmas kudarcaikban mindenki hibás volt a magyar néptől kezdve a karvalymédián át az izraeli csárterjáratokig.

Természetesen egyáltalán nem rójuk fel a Fidesz minden értelmes határt messze túllépő hataloméhségét, hiszen ha minden igaz, mégiscsak 8 év koplalás után tunkolnak majd a szép vastag karéj kenyereikkel a húsos fazék sűrű, mélyvörös szaftjából. Különben is, egy politikai pártnál a hataloméhséggel a világon semmi baj nincs. Hát baj az, ha a csatár gólt akar rúgni? Amiért mégis különösen utáljuk ezt a szánalmas bandát, az a hataloméhség melletti mérhetetlen irigységük. Az utóbbi évtizedben úgy tűnhetett, gyűlölik a magyar politikai élet minden egyes szereplőjét, aki még nem feküdt össze velük. Aki meg bemászott már a jó vastag nászdunnájuk alá, azt csak azért nem, mert fekete özvegyeket megszégyenítő tempóban zabálták fel az aktus után. Egyedüli kivétel ez alól az MDF azon fele, amit nem sikerült, de azóta talán rájuk fújnak a legjobban.

Figyelmesebben megvizsgálva nem is gyűlölet ez, hanem a tipikusan undorító magyaros sárga irigység. Az MSZP elleni permanens kirohanásaik alapja bevallottan az a tény, hogy az egykori kommunista elit – helyzeti előnyénél fogva – sokkal ügyesebben lopta/lopja szét az állami vagyont, mint ők. Igen, így van, de annyira azért nem kéne megborulni a dologtól. Mi például soha nem loptunk semmit a magyar állam vagyonából, mégsem vagyunk lelki betegek. Fideszéknél azonban az egykori bolsevikokból verbuvált igazgatótanácsok meg iparmágnások ténye akkora trauma, hogy még kormányzásuk négy évének gátlástalan pofátlansága alatt sem bírták teljesen elfeledni. A kommunista pénzügyi mesterkedések bármikor megtöltenek 10 flekket a Magyar Nemzetben, esetleg egy „oknyomozó” riportsorozatot a Célpontban. A legszomorúbb, hogy ezek az idióták láthatóan tényleg nem értik, miért néz rájuk szánakozva minden normális ember, amikor elsütik a Furcsán Nyerences szóvicceiket. Nagyon reméljük 2010-ben tényleg összejön a győzelem és feltölthetik végre pofazacskójukat a zsíros állami magvakkal, attól legalább csak az arcuk lesz nagyobb.  

SZDSZ

Fiatalos, jófej, laza, humoros. gesztipéter

Téved, aki azt hiszi, hogy a Fidesz az egyetlen politikai erő, amely nagy ígéretként zuhant feneketlen mélységekbe. Az SZDSZ, megalakulásakor talán még a Fidesznél is jóval többnek látszott. A magyar értelmiség színe-virága, akikben már nem tombol a meggondolatlan ifjonti hév – mint fiatalabb liberális barátaikban. Koruknál fogva kellően higgadtak, mégsem kompromittálták magukat az előző rendszerben a néhány körömlecincáló ávós felmenőt kivéve. Többségük valódi ellenzékiként tevékenykedett Demszky Gábortól Göncz Árpádig. Az első szabad választást még elügyetlenkedték, de ha kapnak egy esélyt, ők aztán tényleg Norvégiává varázsolják majd kis hazánkat. A dolog azonban annyira elbaszódott, mint a  Weimari Németország. Titkon talán még maga Konrád György is elgondolkodott liberalizmus történelmi alsóbbrendűségén. A SZDSZ teljes politikai vezetését a pitiáner belső csatározások, és saját pártjuk totális szétverése kötötte le. Először kitúrták maguk közül a túlzottan idealistának tartott pápaszemeseket, majd a maradék irtotta ki magából az idealizmus legapróbb megmaradt csíráját is. Pragmatizmusuk azóta töretlen, ez legjobban a második szabad választáskor mutatkozott meg. A sok idióta annyira meghökkent a ’94-es páviánsegg-vörös Magyarország térképén, hogy kis durci után nem átallott néhány színes üveggyöngyért összefeküdni az addig megvetett és lenézet surmó komcsikkal is.

Sajnos liberális barátaink tényleg annyira buták, hogy egyáltalán nem használták ki azt a történelmi lehetőséget, ami valószínűleg évezredenként egyszer adódik a magyar politikai palettán, nevezetesen a kormány több mint 2/3-ados többségét. Nekik köszönhető például, hogy a jelenlegi közszolgálati médiát vetésforgóban ellenőrizheti a BMX–Szövetség, a Muskátli – és Petúniabarátok egyesülete és a Nemzeti Akvarisztikai Kongresszus. Javukra írjuk viszont, hogy legalább a 2002-es győzelem óta tisztában vannak azzal, hogy napjaik meg vannak számlálva. Olyan lendülettel kezdtek hát az általuk felügyelt tárcák szisztematikus kifosztásához, hogy az már az MSZP nem túl finnyás vezetésének ingerküszöbét és túllépte. Szegény Medgyessy Péter jól megszívta, hogy pont ekkor állt életében először és utoljára a sarkára.

Kuncze önkéntes elvonulását az elefánttemetőbe még csak-csak kibírtuk valahogy, de amikor Kóka Jánosnak is távoznia kellett az elnöki posztról, komolyan szomorkodtunk. Személye bombabiztosan garantálta volna az SZDSZ totális megsemmisülését. Fodor Gáborral kapott még egy utolsó utáni esélyt a párt, de nagyon bízunk benne, hogy ha a koporsó fedelét még ki is tudja nyitni, a kétméternyi termékeny magyar anyaföld már megoldhatatlan feladat lesz számára. Mégsem ezek a szánalmas figurák mutatják meg a szadi lezüllésének igazán jellemző folyamatát, nem is az MSZP-vel való házasságban főbűnös Pető Iván, az érettségit néhány értelmesebb csimpánznak is kézzelfogható közelségbe hozó Magyar Bálint vagy a néha tényleg egész humorosakat mondó Kuncze Gábor. Az elmúlt 20 év állatorvosi szabad madara egyértelműen Demszky Gábor.

Az egykori demokratikus ellenzék zászlóshajója szabadelvű Batmanként alázta szét a szamizdatokra meg Faludy könyvekre vadászó ostoba III/III-as ügynököket, méltán lett hát főpolgármester egy szép reményű városban, amit igazi európai metropolisszá tervezett alakítani. Az évek múlásával aztán egyre lejjebb kellett adni az igényekből, olyannyira, hogy mára a jogász végzettségű liberális hérosz és bizalmas cimborái már egy kurva szerződést sem bírnak rendesen megszövegezni, így gigantikus beruházásának építői ott szopatják, ahol akarják. Távol álljon tőlünk mindenféle sanda célozgatás, de megjegyezzük, hogy valószínűleg Demján Sándor lesz a világ második embere – Kim Ir Szen után – aki saját metróállomással rendelkezik majd. Magánéletét még mi sem akarjuk túlságosan szánkra venni, pusztán csak permanens közlekedési botrányait és 57 évesen is fiatalosan feszes arcbőrét említhetnénk. Talán egy kicsit túlzásba is viszi a szépségápolást, így nagyon várjuk már, hogy „Jacko” módjára hullajtani kezdje különféle arctartozékait, mivel láthatóan szája becsukása is komoly nehézségeket okoz.

Folytatása következik.

 

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz szdsz rendszerváltás

A bejegyzés trackback címe:

https://ugocsa.blog.hu/api/trackback/id/tr14860712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.