Az ünnepek elmúltával kötelességünknek érezzük végre védelmünkbe venni Karácsony Szentséges Ünnepét. Szerkesztőségünket igazán nem érheti az a vád, hogy különösképpen vallásos lenne. Tulajdonképpen Nilset kivéve mindenki vastagon antiklerikális, ő is csak azért lett a római katolikusok felnőtt polgára, mert anarcho-punk a szerencsétlen, szóval igazán elnézzük neki. Dühünket és haragunkat az a sok szerencsétlen, besavanyodott idealista idióta váltotta ki, akik nem átallnak lépten-nyomon belerúgni az egyetlen olyan ünnepbe, amivel a világon semmi probléma sincs.
Kedves harácsonyozók, fenyőfa-gyújtogatók, szenteste bebaszók!
Ez az esztendő azon fél hete, amikor a dolgok pontosan abban a mederben folydogálnak, amelyikben egész évben kellene nekik. A nők a konyhában főznek, a gyerekek békésen legóznak, egy férfinak meg legfeljebb annyi dolga van, hogy belefaragja a fát a talpba, ez aztán igazán nem sok, utána annyit zabálhat az ember, amennyi belé fér. Az, hogy ilyenkor megvadult tömegek tapossák egymást a plázákban igazán hangzatos érv, de kurvára nem értjük az egészet. Soha életünkben nem öltünk még ajándékért aranyvasárnap. Nyugodtan meg lehet venni előtte egy hónappal is akár, ha meg ennyire nem tetszik az üzletiesedés, akkor tessék lócát faragni meg kesztyűt kötni, sehol sincs előírva, hogy mindenáron vásárolni kell.
Szólnunk kell néhány meleg, baráti szót vallásunk védelmében is, és nem véletlenül használunk birtokos szerkezetet. Habár egyikünk piciny fejecskéjét sem tartották a keresztvíz alá, mégis úgy érezzük, hogy a kereszténység – és most tekintsük ezt egy nagy egésznek a sok leágazás ellenére – a világ valaha volt legkisebb rossza. Ezt annak fényében mondjuk, amit ebben a kategóriában a többi „egyetemes” vallás tud nyújtani. A keresztény kultúrkör egyes népei láthatóan nem így gondolkodnak, és kezdenek lassan de biztosan bekattanni szakrális téren. Szerencsére az iszlám meg különféle törzsi humbukok még nem kezdtek világhódító hadjáratba, így maximum néhány szerencsétlen debil lúzer megy ki ilyenkor a farkasordító hidegbe valami toronyból ordítozni meg a hóban szökdelni, a többség hallgat a józan eszére és benn a melegben zabál. A tulajok miatt ugye a zsidó vallással, ha akarnánk sem lehetne bajunk. Azok amúgy is teljesen jól elvannak magukban, meg persze ők nem úgy hódítanak, hogy autószerelőket és postásokat térítenek meg, sokkal inkább a bankok meg ingatlanalapok briszeire kíváncsiak. Nem tudunk azonban szó nélkül elmenni a nyugati világban rohamosan terjedő – és szerintünk az iszlám vallásnál ezerszer kártékonyabb – nyavalya mellett. Ez pedig a buddhizmus.
Látszólag úgy tűnhet, ők az egyetlenek, akinek nem kell a világ, de mi szentül hisszük, hogy betegesen vágyakoznak bűnös nihilizmusuk egyeduralmára. Azt nem tudjuk pontosan, hogy mi lehet a tervük, de őket ismerve valószínűleg nincs is nekik. Csak úgy hódítanak meg minket, mert hódítani bizony tudnak. Ahol Európán belül ez a métely komolyan felüti a fejét, annak a civilizációnak záros határidőn belül vége. Svédország meg Németország szorgos munkás kezei egy nap minden hozzájuk intézett egyszerű és egyenes kérdésre egy teljesen értelmetlen nyakatekert kérdéssel fognak válaszolni, leteszik franciakulcsaikat és senki nem lesz már, aki SAABokat meg Mercedeseket szereljen össze, hiszen az összes képzett szakmunkás a lét hiábavalóságán „gondolkozik” a gyár előtti fák árnyékában. Valamit nyilvánvalóan tenni kell ez ellen a rendkívül aljas és övön aluli csapás ellen, még egy olyan jámbor és magát lelkesen bénító szervezetnek is, mint az Európai Unió.
Sajnos ezek a gátlástalan buddhista bölcsek annyira ravaszak, hogy tisztában vannak a civilizációnk alapvető gyengeségeivel. Egyáltalán nem adnak olyan támadható felületet, mint például az iszlám radikalizmus, rikító konyharuhákban pompázó, torzonborz eszelősei, akik csak egy picit értelmezik konzervatívabban a Koránt a szükségesnél. A helyzet egyébként azért is riasztó, mert láthatóan már ezzel a csapat iszlamista vaddisznóval sem nagyon bírunk. Várható kudarcunk oka pedig az a dolog, amely bármennyire is csúcsa nagyszerű civilizációnk fejlődésének, előbb-utóbb kényszerűen vesztünket okozza majd, a mértéktelen liberalizmus.
Régóta tudjuk ugyan, hogy nyugati civilizációnk rettentő veszélyeknek van kitéve, az utóbbi néhány hónap eseményei azonban arra utalnak, hogy helyzetünk mostantól teljesen kilátástalan. Az egész nyugati féltekén 2, azaz kettő darab olyan nép él, amelyik meg tudott volna védeni bennünket a fenyegetéstől – szegény izraeli barátaink most nagyon le vannak foglalva, őket nem is vettük számításba – a német és az amerikai. Ez a két nép a legerősebb és legbüszkébb az egész civilizált közösségen belül, néhány apró kilengésük után azonban jó ötletnek látszott, hogy az angoloknál és franciáknál már remekül bevált liberalizmusból ide is csepegtessenek. A folyamat mindkét országban olyan láncreakcióhoz vezetett, amely szellemileg teljesen leépítette ezt a két kedves, ám kissé hamar a fegyvereiért kapó népet, így – noha száz éve még tövestül irtották volna ki a buddhizmus kóros polleneket eregető parlagfüvét – mára ez a két hely lett a legfontosabb logisztikai bázisa lámáéknak. 
Az olyan vezetők hatalomba segítése, mint Barack Obama, vagy Angela Merkel csak apró része ördögi tervüknek. Senki ne gondolja, hogy a sok kopasz szerzetes kopogtatócédulákat hamisít, meg kihangosítást intéz a kampánygyűlésre, sokkal hatékonyabbak ennél. Mára például aknamunkájuknak hála elérték a Guantanamo-i börtön pillanatokon belüli felszámolását, Hillary Clinton nevezetű külügyi marionettjükkel pedig játszva vezénylik majd le az iraki kivonulás után az afganisztánit is, elérve ezzel a terrorizmus elleni totális vereségünket. Nagy összegeket mernénk tenni rá, hogy a futótűzként terjedő emós őrület mögött is ők állnak. Ami miatt mégis ki merjük jelenteni, hogy ez messze nem a vég kezdete, hanem már jócskán a végben vagyunk, az az új CIA főigazgató személye. Leon Panetta kinevezése a szabad világ egyik legfontosabb őrszemének vezetésére körülbelül ahhoz hasonlítható, mintha a BRFK-nak 2010-től Morvai Krisztina parancsolna. Panetta nem egyszerűen az amerikai buddhista lobbi embere, hanem az egyik csúcsmodelljük. Nem szorul már évenként kétszer Őszentsége a Dalai Láma szellemi útmutatásaira, mint Richard Gere, Sharon Stone, meg az összes többi vírusgazda, akiket legszívesebben a Kínai Népköztársaság különféle erőszakszervezeteivel karöltve csiklandoznánk halálra. Kis japán kertjében valószínűleg évtizedek óta csobog a kristályos hegyi patak, teljesen kimosva agyának értelmesebbik felét. Tőle nem lehet csupán üres ígéretnek venni azokat a teljesen képtelen baromságokat, hogy véget vet az amerikai haderőben – 232 éves fennállás alatt 232 évben – alkalmazott kínvallatásnak meg tiszteletben tartja az emberi jogokat.
Két hónapja még nem gondoltuk, hogy ilyen közel a világ vége, de rá kellett jönnünk, hogy az ellenség nem köztünk, előttünk, mellettünk, mögöttünk van, hanem egyenesen bennünk. 10 év múlva már egy lótuszülésben mosolygó, hájas buddha fog ücsörögni a Liberty-Island-on, addig is kellemes utolsó karácsonyokat mindenkinek!
