Annyit fikáztuk már a kelet-európai közállapotokat, hogy még néhány nap, és kezdjük majd igazán kellemetlenül érezni magunkat. A Kárpát Medence környékére ugyanis valami megmagyarázhatatlan okból angyalkák serege szállt le, édesdeden csapdosva tollas kis végtagjaikkal.

Magyarországnak a Dallas óta nem kell bemutatni, micsoda gátlástalan csirkefogók dolgoznak az olaj-és gáz üzletágban. Nagyot dob a dolgon, hogy az ortodox Ewingok nem a Yale-en meg a Harvardon veregették egymást hátba a Bush klánnal, hanem jó eséllyel a Lomonoszov tornyából vágyakoztak valami marxista-leninista karrierközpontra, amit Jelcin idején a helyi IBS követett. A pitiáner zsarolásra és a maszatolásra épített „tárgyalási” stratégiájuk idén kissé elfajult, akkora problémát okozva, hogy a régió legbénább országai lassan tényleg elkezdhetnek izgulni, hogy mi a francon sütik majd meg a kebabos rudacskáikat.

Mi magyarok – hagyományosan bölcs és előrelátó kormányaink miatt – szintén kezdhetnénk kissé beszarni, hiszen általában az ilyen helyzetekben jön valami olyan előreláthatatlan esemény, amit tuti mi fogunk a legjobban megszívni, és úgy általában is mindenki minket utál majd a legjobban a végén. De az idei krízis valamiért más. Az egész EU – főleg annak keleti fele – ezt a két barmot utálja, egymást pedig megpróbálják segíteni, ahol csak lehet. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy hatékonyan gyakorolnának nyomást, mert az EU ilyet orvosilag bizonyítottan nem tud.

A legszebb példa a gyógyulásra magyar-román-szerb triumvirátus, akikre egyszerűen nem lehet ráismerni. Csak az első kettő volt olyan előrelátó, hogy bazi nagy gáztározókat építsen az elmúlt években, a harmadikat éppen lefoglalta egy kisebb genocídium-hullám, és ma már nagyon bánja, hogy a sok mudzsahed helyett nem tartályokat temetett. Nem is olyan régen még a románokkal karöltve gyönyörködtünk volna a sok didergő, jégcsapos szakállason, amint térden állva könyörög pár köbcenti gázért a határháromszögnél, ma viszont örömmel tapasztalhattuk, hogy mégsem múlt el nyomok nélkül az európai integráció.

A magyar lakosság, teljesen érthetetlen és kultúrájától idegen módon spórolni kezdett, így maradt egy kis felesleg. A rácok annyira szépen kértek, olyan keveset, a magyar kormányt meg annyira megindította a kép, amint a szegény újvidéki szerb ovisok ajkaira odafagy az uzsira kapott poharas iskolavér, hogy végül adtunk nekik. Cserébe a románok megígérték az igények szerinti áramos segítséget. Már ez így magában is elég lenne, hogy könnyezve köszöntsük az ortodox karácsonyt, de a tárgyalások menete – magyarán az, hogy teljesen megértették, amiért nem ígértünk semmit, aztán meg nagyon boldogok voltak, hogy mégis kapnak – azt sejteti, hogy közel a keleti „német-francia” kiegyezés.

Megnéztük volna, hogy megy egy ilyen tárgyalás.

-          Te figyi, ne haragudj. Tudom, hogy voltak köztünk ilyen izék régebben és tudom, hogy te se vagy nagyon eleresztve, de egy szállat lécci, már kurvára hiányzik.

-          Hát bocs de már csak ez az egy van.

-          Ja jó, azt kurvára megértem, akkor nem is fogadtam volna el, és teljesen igazad van, mert én vagyok a fasz, hogy elfogyott meg minden, de nem akartam elhinni, hogy tényleg nem lesz trafik, szóval egyáltalán nem haragszom rád, nyugi.

-          Most nézem, mégis maradt itt egy félig elszívott tegnap estéről, mert pont akkor jött a villamos, és hát most, hogy van ez a válság én sem akarom eldobni már ezeket, szóval ha elfogadod, akkor ezt nagyon szívesen.

-          Basszus, hát te tényleg király arc vagy, nem is értem, miért basztattalak annyit a múltban, tök rendes vagy, köszi. Nagyon jól esik.

Most főcímben vagyunk náluk a szerb haza megmentője, és a 16 fok garantálója minden kragujeváci panelben. Kicsit még tartson ki ez a válság, és mindenki barát lesz mindenkivel. Milyen kár, hogy tótékhoz nem megy csövünk.