Amélie a korabeli megfogalmazással élve kissé gyogyós, ma úgy mondanánk fogyatékkal élő. Nyilvánvalóan enyhe autizmus fedezhető fel nála, tulajdonképpen egész filmbéli világ csupán képzelete szüleménye. Az avatatlan szemlélő bizonyára annyira szimpatizál a hősnővel, annyira azonosul vele, hogy észre sem veszi a történet apró, rejtett üzeneteit. Mit válaszolna arra a kérdésre, hogy mely korban játszódik a cselekmény? Mit vélne a történet valódi mondanivalójának? Hogyan jellemezné Amélie világát?
Természetesen a film egyáltalán nem napjainkban játszódik. Van olyan kedves olvasónk, aki járt Párizsban, vagy legalább beült arra az idióta Taxira valami multiplexben? Hogy néz ki ma Franciaország? Ahogy azt a műben láttuk? Volt olyan – magát humanistának vélő – rajongó, akinek nem tűnt fel, hogy alig szerepel benne színes bőrű, illetve arab? Az ilyen szégyellje magát, de nagyon! Teljesen egyértelmű, Amélie világa – annak ellenére hogy napjainkat idézi – a múltban történő, egyfajta idealizált futurista kép. A szereplők jelleme, viselkedése, alapján ki kell zárnunk, hogy a közelmúltban keletkezne. Nem elég modern, nem elég szabados még francia szemmel sem. Nagyon régi sem lehet, hiszen túlságosan is életszerű ez a jövőkép, túl reálisan látszódnak mai hétköznapjaink nyomai. Aligha foganhat meg ilyesmi egy Verne-faló, befordult, erősen konzervatív, szalon-antiszemita, értelmiség családból származó kisleány agyában, aki szülei elleni lázadásból mondjuk a Dreyfus-ügytől kívánná távol tartani magát ilyen módszerrel. A hangulat egyáltalán nem a boldog békeidőket idézi, valószínűleg túl vagyunk hát a Nagy Háborún. Emlékeztet bármi is a fennhéjjázásra, a nagy francia Gloire-ra? Senki nem érezte át azt a fojtott légkört, azt a megalázottságot sugalló hangulatot, ami árad, szinte kitör a vászonról? Ezek után nem nehéz végre rájönni, a németek megszállta Franciaországból menekül ez az imbecilis nő.
Nehéz meghatározni, egész pontosan mi lehet Amélie kórtörténete. Gyanítom, apját vagy kiskorában – még az első világháborúban – veszthette el, vagy ha nem is esett el, minden bizonnyal hadirokkantként tengette hátralevő napjait. Erre tökéletes bizonyíték későbbi gyerekes viszonyulása a férfiakhoz. Fontos szempont lehet továbbá a szűkös évek miatti esetleges alultápláltság. Minden bizonnyal nem jutott hozzá az összes szükséges vitaminhoz, nyomelemhez, így szervi – elsősorban idegrendszeri – sorvadásban is szenvedhet. Viselkedése alapján egészen biztosan állítható, hogy iskolás évei alatt deviáns viselkedési formákat sajátított el, amik fokozatosan vezettek el jelenlegi állapotához. Osztálytársai valószínűleg szüntelenül kinevették, a szünetekben egyedül lődöröghetett az iskolaudvaron. Egyedüli barátja maximum néhány szem gesztenye lehetett, és azok is csak a tanév elején, hiszen az osztályból egy társaság sem fogadta be maga közé. Senkit se csapjon be a film elején látható néhány kocka a gyermeki éveiről. Ezek nem a gyermeki évek, egész pontosan nem a hagyományos értelemben azok.
Sajnos a korszak orvostudománya még nem volt elég fejlett Amélie elmebetegségeinek kezelésére. A legjobb esetben is csak tüneteit – tombolását – csillapíthatták. Érdekes módon hiába volt súlyos személyiségzavara és autista tünetei, egyáltalán nem volt rá jellemző a fizikai agresszió. A német megszállás kezdetén viszont Amélie egyszerűen „újjászületett”. Ezt láthatjuk az első filmkockákon. A belső aranyos leánygyermek, valószínűleg nem is fogta fel, milyen veszélyekkel járhat, ha katonai komplexumokat fényképez, vagy megzavarja a németek díszszemléjét a diadalívnél, de valódi énjének barna szemei, bamba tekintete valószínűleg minden német katonából eltüntette a vadállatot, így senki nem bántotta szegényt.
Hogy egész pontosan mi válthatta ki ezt az erősen autista reakciót, nem tudjuk. Lehetséges egy új, kísérleti szakaszban levő gyógyszer, de az is lehet, hogy egyszerűen csak a háborús sokk. Mindenesetre bíztató jel, hogy Amélie saját kis világában teljesen normálisnak látszó életet él, dolgozik, társadalmilag érintkezik, lakást tart fenn stb. Ebből következtethetünk, hogy valódi életében is ilyen foglalkozást űzhetett, ha nem is egy Montmartre-i kávéházban, de legalább valami kocsmában. Kicsit jobban belegondolva nem túl merész az a következtetés, hogy a képzelt világa ellenére ez jelentős javulás állapotában, így sokkal valószínűbb, hogy mégis valami forradalmian modern gyógyszer hatása alatt áll. Továbbgondolva a történetet, ezek után kocsma helyett inkább egy Wehrmacht kantinban szolgálhatott fel, hiszen honnan máshonnan tehetne szert ilyen gyógyszerekre?
Amélie elbűvölő egyénisége a filmben leginkább jótetteiben bontakozik ki. Nem teljesen nyilvánvaló, hogy beteges vágya a gyengék, elesettek, esendő emberi vonásokat mutató szereplők megsegítésére kompenzáció? Volt is miért. Egy laktanyányi aberrált német katona, akik származásuk miatt is kiemelten fogékonyak a kicsapongásra. Majd pont ezek nem kapják el ezt a dilis francia kiscsajt, aki még azt sem tudja kimondani, hogy „Bitte nicht auf dem Mund”? A gyógyszerek? Képzeljük el, vajon hány apró, kiemelkedően perverz szexuális szívességet tett a befolyásos Wehrmacht és SS főtiszteknek, tábornokoknak, hogy hozzájutott a Bayer cég fejlesztés alatt álló csodatermékeihez? Csak találgatni tudunk itt a szerkesztőségben, de egy véleményen vagyunk, hogy a filmbeli képzelt jótettei valójában a francia ellenállásnak tett hírszerző szolgálatok lehettek. 
Elég szemét dolog kihasználni egy beteg ember esendőségét, de meg kell hagyni, Améliere tényleg nem foghatott gyanút egy német sem. A csavar a történetben egy német kerékpáros futár megjelenése lehetett, akibe Amélie teljesen belezúgott. Szerelmük azonban nyilván csak a lány képzeletében teljesedett be, hiszen a német fiút bizonyára az orosz frontra vezényleték. Ott annyit ábrándozott kis lüke francia szerelméről a végtelen orosz sztyeppéken, hogy figyelmetlenségében oldalkocsis motorjával együtt eltaposta egy 45 tonnás SU-152-es szovjet rohamlöveg. Képzelt apja valójában egy német tábornok, legalábbis a kertben feszes vigyázban őrt álló törpék képe ezt sejteti. 
Esély a történet folytatására: Lineárisan teljesen esélytelen. Leclerc hadosztályának megérkezése után Párizs felszabadul, és ha ellenálló múltja nem derül ki, Amélie-t minden bizonnyal tarkopaszra borotválja a Champs-Élysées népe. Ez betegségét jó eséllyel neurózisba taszítja, hiszen akkora sokk, amit még egy egészséges elme sem képes teljesen kivédeni, nemhogy egy beteg..jpg)
