Sokszor teszi fel magának a kérdést az ember - főleg szűkre szabott kis hazánkban - vajon mitől van az, hogy egyes országok elbaszott országokká válnak, mások pedig egyáltalán nem, sőt olyanok is akadnak amelyek valójában egész menő helynek számítanak. A király helyek közé tartozik jó néhány európai ország, mint mondjuk Svájc, Svédország vagy Írország, aztán kicsit messzebb az Egyesült Államok - pedig manapság nagyon szeretik utálni, valójában ok nélkül; hogy miért, arra most nem térnék ki hiszen messze vinne a témánktól. Sajnos úgy tűnik, hogy Magyarország egyre inkább a kevésbé jó helyek közé számít és ezt most már az itt élő emberek nagyobbik része is kezdi érezni.

Volt egy-két év, a rendszerváltás környékén amikor távolról úgy tűnhetett, hogy a magyarok valami nagyon zsír dolgot fognak itt létrehozni, de sajnos amint látjuk ez nem következett be. Sőt azt is meg kell állapítanunk, hogy amikor külföldön a vasfüggöny lebontására emlékeznek egyre kevésbé tűnnek fel magyarországi képsorok, sokkal inkább Berlint és Prágát emlegetik, mint jellemző, emblematikus pontjait a kelet-európai rendszerváltozásoknak. Zárójelben jegyezzük meg: ebből Berlin kevésbé fájó, hiszen tényleg a berlini fal volt az egész hidegháború fizikailag megtestesült és azt a legjobban kifejező ikonja. Prága viszont sokkal fájóbb, mert szívhatjuk a fogunkat, hogy bakker megint a cseheket gondolják jobbnak nálunk. Eggyel több ok arra, hogy gyűlölt ellenségeink között tartsuk számon őket.

De mi is a probléma ma Magyarországon?

Valószínű, hogy ha ma ezt a kérdést feltennénk találomra a járókelőknek tízből nyolc zsigerből nyomná rá a választ: a cigányok. Na ez az a témakör amiről most nem fogok sokat beszélni, bármennyire is szívnátok magatokba kedves olvasóim a jó szaftos cigányozást amitől jól ki lehet akadni, öklöt lehet rázni majd miután az utolsó kilépő kevertet is megittuk és hazafelé támolygunk az éjszakaival szóra se méltatni, fület-farkat behúzva arrébb menni mikor egy kisebb réti néger csoport kirabolja a mellettünk utazó hajléktalant.

Kedves honfitársaim észre kellene venni: a problémákat mi magunk gerjesztettük!

Nem azért ilyenek a cigányok mert a génjeikben van minden ami bűnözés hanem azért, mert hagytuk őket ilyenné válni. Olyan ez, mint amikor a szülő akkor veszi észre, hogy nem törődött a gyerekével amikor kiderül 18 éves korára, hogy az egy köcsög suttyóvá vált: ráébred, hogy bassza meg inkább jól fel kellett volna pofozzam (nem sokszor: talán egyszer vagy kétszer az életben, de azt a kellő pillanatban) ahelyett, hogy frusztrációmentes nevelést adok neki nehogy szegény kis lelke megsérüljön. Most egy kurva nagy pofon kell a cigányságnak - talán még nem késő - hogy ráébredjen arra az alapigazságra (is) amire sokunknak rá kellene még ébredni: nemcsak jogaink vannak, hanem kötelességeink is.

Vagy íme még egy aktuális téma: nem azért vannak bajban a devizahitelesek mert a zsidó bankok átverték őket, hanem azért mert amikor aláírták a szerződést vakon bíztak a szerencséjükben. A gyengülő forint számukra az első pofon, reméljük tanulnak belőle.

Nem azért vezeti a féltudású magyar elit az országot mert valami ármányos összeesküvés folytán megkaparintották maguknak a hatalmat és furmányos módon nem engedik ki a kezükből, hanem azért mert mi, magyar állampolgárok megválasztjuk őket. És azért választjuk meg ezt a félhülye bandát - gyönyörű példa erre Filló Pál és Csampa Zsolt - mert valójában nagy ívben szarunk arra ami körülöttünk történik. Ugyan már, most őszintén, ki az aki elmegy egy lakossági fórumra megnézni, hogy ki is fogja képviselni az ő érdekeit? Amikor behúzzuk a kis ikszeket a szavazófülkében valójában lövésünk sincs arról, hogy kikre szavazunk. Valami hangzatos reklám vagy beszélgetés - na meg a nyugdíjemelés - alapján eldöntjük, hogy Gyurcsány, Orbán, Dávid vagy ne adj' Isten Fodor a szimpatikus, aztán már mehetnek is a kis keresztező vonalkák a párt szimbóluma mellett a szavazólapon. De azt, hogy valójában kik ülnek a Parlamentben, kik veszik fel a számlával nem kötelezően alátámasztott milliós költségtérítéseket egyáltalán nem tudjuk. Az olyan képviselők mint a fent említett két jómadár nem csak, hogy néha kisebb-nagyobb horderejű jogszabályokkal kapcsolatosan nyomogatják a gombokat a Tisztelt Házban hanem komoly témákat megtárgyaló és komoly pénzek konkrét felhasználásáról döntő bizottságoknak is tagjai, sokszor egyáltalán nem olyan szakterületen amihez legalább egy kicsit is értenének.

Rá kell sajnos ébrednünk, hogy az elcseszett képviselői gárda ami ott lebzsel a Kossuth téren nap mint nap nem más mint az elcseszett magyar társadalom outputja. Ez jön ki belőle, ezt tudjuk felmutatni mi akik megbízzuk őket, hogy vezessék az országot. Ebben az egészben egyébként az a legszomorúbb, hogy mindezen az egész trágya gány témán még csak nevetni sem tudunk egy jót. Pedig Európa legtöbb savanyú népével ellentétben a magyar alapvetően vevő a jófajta angol önfikázós humorra. Mi szét tudjuk röhögni magunkat a Fekete Vipera, a Monty Python vagy az Igenis, miniszter úr! szinte bármelyik részén. Ugyanakkor éles kontrasztként tapasztaljuk, hogy idehaza olyan arcokat neveznek humoristáknak, mint Trunkó Barnabás vagy Farkasházy Tivadar. No comment.

Megoldás? Van. Néhány kurva nagy pofon. Azok az országok, amelyek ma a király helyek közé tartoznak túl vannak a gyerekkori pofonokon és tanultak belőle. Nálunk bár egyet-kettőt már kiosztottak, jó néhány azonban ne aggódjunk, még hátra van.