dr. Udo Brinkmann

A Brinkmann család történeténél kevés dolog példázza jobban a német társadalom XX. századi tragédiáját. Klaus, a kedélyes főorvos és fia Udo, a lányos anyák álma tényleg a tökéletesség illúziójával hatott a Kórház a város szélénnel sokkolt rendszerváltó magyar nemzet számára. Nem akarjuk ismét az előítéletesség vádját nyakunkba kapni, de érdemes fenntartással élni bármiféle illuzórikus kép esetében, ha azt egy német próbálja elhitetni a világgal.   

Mindenekelőtt szögezzük le, a kis Udo Brinkmann jó családi körülmények között nőtt fel, és családjának múltja korántsem volt olyan sötét, mint amilyenné ő alakította sorsát. Nagyapja a Kriegsmarine legendás Admirálisa ekkor már rég hazatért a szövetséges hadifogságból, apja pedig megúszta Hitler-Jugendes garázdálkodását néhány fülessel, amit egy amerikai őrnagy kevert le neki. Az ötvenes évek az egész országban az újrakezdés és a reménykedés jegyében telik. A kis tejfelszőke baba pont abban az évben jön világra, amikor Németország kezdi visszanyeri hitét és erejét, a nekünk oly fájó Berni Csoda évében. A büszke apuka pont ebben az évben végez a Hamburgi Orvosi Egyetemen, és feleségével együtt délen kap állást.

A denzlingeni általános iskolás évek a szokásos baden-würtenbergi nyugalomban telnek, hősünk a Lübeckben élő – tengertől elszakadni képtelen – nagypapával csak a nagyobb családi ünnepekkor találkozik, karácsonykor viszont alig bírnak betelni egymással. A Grószfáti a gyönyörűen behavazott hatalmas glottertali ház kandallója, a tűzön pattogó fahasábok és a két és fél méteres pazarul feldíszített ezüstfenyő mellett ismét egyenruhát ölt. Udo kis kék szemei megbabonázva nézik az méltóságteljes,  idős tengernagyot, amint teljes átéléssel mesél a Rheinübungról, a disznó angolokról és arról a csodás korszakról, amikor a német nép még ereje teljében uralta a teljes Atlanti Partot.

1968 nemcsak a Prágai Tavaszról és a párizsi diáklázadásokról emlékezetes, ekkor kezdődik el a cseperedő Brinkmann legény középiskolás élete a freiburgi Kepler Gimnáziumban. A balos nézeteiről ismert intézmény megbotránkoztatja Helmuth Brinkmannt, minden kapcsolatot megszakít fiával és unokájával, „büdös liberális bolsi”-ként emlegeti már csak őket. Udo eleinte nem tudja hova tenni a tengernagy viselkedését, sokat sír és nagyon hiányolja kedvenc nagypapát – másik nagyapja 1945-ben vérhasban halt meg egy szovjet fogolytáborban – nemsokára azonban megérinti a balzsamos első szerelem élménye. Lisa Baumann egy freiburgi vállalatigazgató radikális marxista leánya azonban hallani sem akar a fiú közeledéséről, „Takarodj vissza a mocskos náci apádhoz, meg a Hitler hajóján lebzselő undorító nagyapádhoz!” kiáltja neki. Udo kisírt szemekkel keveredik haza, apja épp 24 órás műszakját teljesíti a helyi klinikán, így anyja talál rá a murvás úton lődörgő kamaszra.

Helga Brinkmann kétségbeesik fia állapota láttán, így részletesen elmondja neki nagyapja múltját. Udo teljesen meghasonlik, amikor szembesül a ténnyel, Lisa nem hazudott, Helmuth Brinkmann (képünkön) 3 évig Adolf Hitler Yachtjának, a Grillének kapitánya volt. A háború alatt a Prinz Eugen nehézcirkáló parancsnoka, később főparancsnok lett a Fekete- majd a Balti-tengeren. A 15 éves fiatalember minden dühét apján tölti ki, hogy végre szerelme figyelmét is felkeltse, elkezdi tervezni disszidálását a Német Demokratikus Köztársaságba. 1969 februárjának egyik ködös reggelén Markus Gittendorf határőrfőhadnagy reményteljes fogást jelent méregzöld telefonkészülékén a Sonnebergi parancsnokságnak, a Brinkmann fiú célhoz ért. A Stasi eleinte gyanakvással szemléli az alig 15 éves gyerekembert, de több szovjet szakértő véleménye alapján végül megbízhatónak nyilvánítják, és két éves, különösen kemény kiképzést kap.

Udo 1972 júniusában végez a Karl-Marx Stadt-i Akadémián. (Képünkön, egyik utolsó vizsgáján leghátul Udo Brinkmann). Évfolyamának legfiatalabb hallgatója, következhet a legnagyobb precizitást kívánó művelet, visszajutatni a kapitalista fertőbe, és tökéletesen beilleszteni a rothadó dekadens társadalomba. A dolog meglepően simán megy, a keletnémet titkosszolgálat már eléggé tapasztalt ezen a téren. A Wuppertal-i dolgozók gimnáziumának érettségije tökéletes hamisítvány, így soha senkinek nem kelti fel gyanakvását. Klaus és Helga rögtön a tékozló fiú nyakába ugranak és nem fognak gyanút, amikor az előadja tökéletesen megkomponált történeteit az elmúlt négy évről. Még Helmuth, a vaskalapos nagypapa is végtelenül boldog, amikor megpillanthatja kedvenc unokáját a Lübecki- villa kapujában. A hangulat eléggé emelkedett ahhoz, hogy Udo észrevétlenül beosonjon a nagypapa dolgozószobájába és lefényképezze csúcstechnikájú szovjet gépével az ott található iratokat a Wilhelmshaven-i és Kiel-i NATO támaszpontokról.

A munkaadó tökéletesen elégedett legjobb ügynökének eredményeivel, és rábólint, amikor Klaus ugyanarra az orvosi egyetemre szánja fiát, ahol ő szerezte diplomáját. A hamburgi egyetemista álcája ideális volt egy ilyen képességű ügynöknek, 1975-re az ő kezében összpontosul a béketábor teljes észak-német, dán és holland hírszerzése. Ekkortájt kapja meg Kelet-Berlinből a „Pörölycsapás” hadművelet tervét, amely a Baader-Meinhof csoport tagjait szabadítaná ki a stuttgarti börtönből, a keze alá dolgozik az a Brigitte Mohnhaupt, aki a Rote Armee Fraktion új generációjához tartozik. Az akció még a tervezés fázisában kudarcot vall, mivel mindkét célszemély meghal a börtönben, a Stasi mégis Udot okolja. Kezd számára forróvá válni a talaj, így diploma után távozik Hamburgból, pontos tevékenysége sajnos ismeretlen, de valószínű, hogy ismét az NDK-ba távozhatott. Néhány év, és apja oldalán tűnik fel, mint egy pici fekete erdei klinika playboy sebésze. Maga mellé veszi a börtönből ekkor kiengedett egykori RAF harcos Mischa Burgmannt, aki mint katonai szolgálatát itt töltő ápoló válik ismertté. Ismét csak találgatunk, de valószínű, hogy az amerikaiak dél-németországi katonai tevékenységét – különösen a ramsteini légibázist – kellett figyelniük. A peresztrojka alatt Udoban is kavarogtak az érzelmek, kezd bizonytalanná válni a dolgokban. Emlékezetes afrikai missziója, az utolsó látványos hírszerzői tevékenysége – ekkor az Angolában harcoló kubai csapatokat látja el információkkal.

A Berlini Fal ledöntése és az NDK megszűnése között Udo elhagyja az NSZK-t, csak részinformációk állnak rendelkezésünkre, de többen látni vélték már Thaiföldön körzeti orvosként, ahol állítólag a laoszi kommunista kormány ügynökeként dolgozott. Barátját és kollégáját, Mischát 1992-ben 8 évre ítélik kémkedésért, ’98-ban azonban jó magaviselettel szabadul. 2003-ban jelentette meg könyvét – „A 80-as évek Dr Sorgéje” – amely közös hírszerzői és baráti kapcsolatukat dolgozza fel.

Mischa Burgmann egy 2004-es író olvasó találkozón.