Tartozom egy töredelmes vallomással. Tudom nincs rá mentség, különösen nekem nincs. Úgy a kétezres évek elején-közepén komolyan szimpatizáltam az egyik magyar parlamenti párttal. Mára szerencsére sikerült váltani, és ennek vége.

Szurkolni királyság. Valahova állni kell. Illés-Metró-Omega, Senna-Prost, Real-Barca, Bismarck-Hood. Ezek a nemes küzdelmek egy igazi ínyenc számára élvezhetetlenek lennének legalább minimális azonosulás nélkül. Focivébé, palesztin-izraeli háború? Már végig sem lehet menni a Nagykörúton úgy, hogy az ilyen népszerű, nagy tornák alkalmával az ember ne botoljon bele egy csapat honfitársába, akik szemmel láthatóan teljes átéléssel szurkolnak valamelyik résztvevő félnek. A magyar belpolitikai élet azonban egész egyszerűen érdemtelen ilyesfajta szeretetünkre kedves olvasóim.

Fikáztuk már sokat őket, de eleget egész egyszerűen nem lehet. Végtelenül aljasak, igénytelenek, buták, a legtöbbjük kvalitásából a vidéki jogi diploma meg a konyhaangol szintjére tellett. Aki meg legalább valami ésszel rendelkezik közülük, az mérhetetlenül gyáva, konformista szar alak lesz pillanatokon belül. Nekünk – rendes embereknek – akik nem megyünk politikusnak, egyáltalán nem kell beállnunk ezek mögé a szerencsétlenek mögé. Nem fogom itt sokadszorra kifejteni a szétpolitizált, idióta táborépítő hülyeségeiket, mert ezeket már mindenki ismeri. A világon semmi tragédia nem történik, ha egyik vagy másik került hatalomra, ezt már mindenki tapasztalhatta az elmúlt 20 évben. Azok a kedves olvasóink, akik még ma, 2009-ben is bent vannak valamelyik düledező akolban, kérem most jól figyeljenek!

A világ egyik legfelemelőbb érzése otthagyni az egészet. Komolyan mondom. Mérhetetlenül édesebb még annál is, amikor a kis kedvencek választást nyernek. Nincs több meddő vita a ki a nagyobb tolvaj témában. Nem kell többet – szigorúan tábori alapon – védeni baráti beszélgetéseken Bánk Attilát, Semjén Zsoltot, Nyakó Istvánt, Cser-Palkovics Andrást, vagy éppen Béki Gabriellát. A fájdalmas szakításig sem nagyon befolyásolták a párt ideologikus okosságai mindennapi kapcsolataimat – nem vesztem össze a másik oldalban hívő egyénekkel, nem adtam mindenben igazat, vagy éppen felmentést, stb-stb – mégis valahogy azóta érzem csak igazán, milyen szabadon gondolkodni. Egész egyszerűen felemelő. Ma már nem is értem, hogyan lehet másként élni.

Hogy fel tudjuk fogni, micsoda tragédia, ha egy értelmes ember agyát megtámadja az ideológia kórja, álljon itt a legelrettentőbb példa, Tamás Gáspár Miklós. Na ő a látszattal ellentétben tényleg egy nagy koponya. A pártéletet nagyon hamar otthagyta, és ez még akkor is érdem, ha valaha a legundorítóbb párt soraiban láthattuk. Páratlan műveltsége és elméje tehát nem egyszerűen valami kortárs és súlytalan brancs sekélyes közhelyeinek befolyása alatt áll, hanem a – buddhizmust követő – második legbetegebb filozófia, a marxizmus vírusának áldozata.

Akit megtámad ez a ragály, képtelen racionálisan gondolkodni. Folyton igazságot és igazságtalanságot keres, ráadásul azt képzeli, hogy 1862 van, és a füstös Manchesterben kell meggyőzni a kopottas, zsúfolt árvaház apró bentlakóit, hogy koncolják fel az összes zsíros-cilinderes kapitalistát. TGM elszakadása a világtól egy hosszas és érdekes folyamat volt. Mára addig jutott, hogy nem bírja megérteni, vajon a magyar társadalom miért nem áll Gaskó Istvánék mellé, a cigányok minden értelmes határt túllépő életvitele szerinte csupán a hatalom – félre ne értse senki, az MSZP-re gondolt – által kreált koholmány, amivel a klasszikus „oszd meg és uralkodj” elvet igyekszik alkalmazni.

Ma már minden normális ember úgy tekint szegény Gáspárra, mint akinek elment az esze – csendben jegyezzük meg, hogy már a Buda Péter/Gábor György/Vásárhelyi Mária-féle nem normális emberek is úgy tekintenek – ugye senki sem akarja így végezni?

Ezt az egészet most úgy írtam, hogy tulajdonképpen senki sem tudja majd, hogy én az MSZP, Fidesz, FKGP, KDNP rajongója voltam – a még ebből a mezőnyből is kilógó, mérhetetlenül undorító SZDSZ-szel meg senki de senki nem barátkozhat – és ez így van jól. Idén, sőt jövőre is elmegyek majd szavazni, de kizárólag a sok pártbuzi idióta köcsög provokálása céljából, és istenien fogok szórakozni a választások éjszakáján a sok letargikus, nyavalygó faszon.

Aki nem a pártokból él, az kövesse a példámat. Annyi más dolog van az életben, ami jó, szép és értékes. Az egyik ilyen a pártatlanság, ami nem mellesleg még király dolog is. Tessék kipróbálni!